dr. habil. Menasági Péter DLA

Kutatás, oktatás

Szakmai Koncepció

Az oktatói munka ellátásával kapcsolatos tervek és azok megvalósítására vonatkozó szakmai koncepció

2003 óta vagyok a Szimultán Képző- és Iparművészeti Tanoda oktatója, ahol kezdetben rajzot és mintázást tanítottam felvételire készülőknek, az utóbbi években OKj-s képzés keretén belül anyagtant, formaképzést tanítok üvegműves és lakberendező csoportoknak.
2010-ben kerültem adjunktusként a MKE Szobrász Tanszékére, ahol 2017 tanév végéig az összevont elsős évfolyam munkáját irányítottam, 2015-ig Sallai Géza, majd ezt követően Gálhidy Péter kollegákkal együtt. 2017 szeptemberében vettem át a tanszéktől osztályvezető mesterként búcsúzó Farkas Ádám osztályát, amely új pozíció, a korábbiaktól jelentősen eltérő helyzet örömteli kihívást jelent számomra, rendkívül nagy izgalommal és remélem, ígéretes tervekkel, koncepcióval állok elébe. 2017 decemberétől docensként folytatom munkámat.
Az oktatás gondolatának csírája óta eltelt két évtized alatt sokrétű tapasztalatokkal is kiegészült ezen továbbra is intenzíven fennálló irányultságom, a Tanodában lassan már 15 év, a Tanszéken pedig nyolc év tanárként eltöltött idő alatt felgyülemlett tapasztalatok illetve felhalmozott tudás további, újabb és újabb feladatok ellátására ösztönöznek. Ezt szem előtt tartva adtam meg 2017-ben a Természet–Ember–Művészet című doktori témakiírást az MKE Doktori Iskolában, amelyre jelentkezett is aspiráns. A jövőben további téma megadását is tervezem, hogy nagyobb lehetőség nyíljon szobrászok számára is a témaválasztásban.
Immáron két éve veszek részt az IMDK zsűri munkájában, amely során több jelentkező felkészülésében segítettem, többen közülük díjazottak lettek.
.Mindemellett elsősorban természetesen az autonóm szobrászi oeuvre létrehozása, annak önálló és csoportos kiállításokon való bemutatása, de a nagyobb léptékű tervek, köztéri szobrok megvalósítása, a folyamatos művészeti kutatás eredményeinek összegzése, a szobrászattal, művészettel, kultúrával kapcsolatos gondolataim megnyitók alkalmával, tematikus előadásokon, vagy publikációkban való megjelenés során történő megfogalmazása szintén hangsúlyt kap tevékenységeim között.

Sokirányú érdeklődésemnek köszönhetően az egyetem évei alatt kihasználva a különböző műhelyek kínálta lehetőségeket megismerkedtem a kőfaragás, fémmegmunkálás, gipsz- és bronzöntés, kerámiaégetés technikáival, szakmai fogásaival. Így tisztában vagyok az anyagok megmunkálásával, a kivitelezés problémáival, amelyekhez a műhelyvezetőkkel – akikkel jó kapcsolatban is vagyok –együttműködve konstruktívan állok hozzá.
Munkám során a tőlem telhető legnagyobb mértékben minőségre, precizitásra és professzionalizmusra törekszem.
Fontosnak tartom a szellemi tartalom legmegfelelőbb formában való megjelenítését a kivitelezés során. Ennek megfelelően szeretném a hallgatók munkáját segíteni a saját nyelvezetük megtalálásában úgy, hogy minél jobban mélyedjenek el egy-egy szobrászi probléma mind tartalmi mind formai vonatkozásaiban.
Az oktatás során olyan metodika alkalmazására törekszem, amely fenntartja a folytonosságot a szobrászatban. A mesterségbeli tudásra és szakmai alapokra kívánom építeni a fokozatos előrehaladást. A klasszikussá vált megformálásból kiindulva lehet elsajátítani az önálló szobrászi nyelvezet kialakításához szükséges alapokat.
Éppen ezért elkerülhetetlennek tartom, hogy a másodéves hallgatók figurális tanulmányokat folytassanak, ennek minimális követelménye, hogy legalább két életnagyságú kontraposzt akttanulmányt mintázzanak az év során, hiszen ennek a komplex formai, aránybeli, szerkezeti problematikának a megismerése, az alapos megfigyelésre épülő plasztikai megértés olyan tanulságokkal szolgál, amelyet nem lehet megkerülni, pótolni semmi mással. Ennek egyik kísérő feladata a portrémintázás, amely a tanulmánytól a szabadabb megközelítést megfogalmazó megformálást hivatott elsajátíttatni a hallgatókkal.
Emellett, a kortárs szemlélet megismertetésével olyan látásmód kifejlesztését szorgalmazom, amely úgy nyúl a korunk adta lehetőségekhez, hogy azokat beépíti kellék- és fogalomtárába. A technikai vívmányoknak a kifejezés eszközévé és nem céljává kell válnia, az új anyagok pedig korszerű hordozóivá válhatnak a megérlelt gondolatoknak.
Tehát mindenképpen integrálnia kell a művészetnek a „tudományt” és nem fordítva.
Így jöhetnek létre progresszív és nagy erejű alkotások a jelen korunkra reflektálva.

Talán a legtöbb tapasztalatot a kemény kövek megmunkálásában szereztem, korábban főleg azokból dolgoztam, mint ideáim kifejezésére a legmegfelelőbbnek tartott hordozó anyagok. Emellett természetesen számos más matéria is szerepel a szobraim alapanyagaként: fa, fém, arany, levegő, víz, olaj, fény. Az elmúlt öt-hat évben egyre inkább ezek veszik át a vezető szerepet, talán vidékre költözésem mozdította el orientációmat. Egyre inkább kerülöm a korszerű megmunkáló gépek alkalmazását, inkább már rég nem használt, tán el is tűnt kéziszerszámok felkutatása, legyártása adott új impulzust, annak sajátos használatával, a technika szobrászi felfogású alkalmazásával új, izgalmas utak nyíltak meg számomra.

A doktori programom során –, amelynek tevékenységét, szellemi hátterét a doktori disszertáció terjedelmesen, részletesen és alaposan ismertet – javarészt mobil szobrokat készítettem, a precesszáló- és forgómozgás foglalkoztatott, annak szobrászati lehetőségeit boncoltam. Az elmélyült, intenzív tevékenység során revelatív művészeti eredmények születtek, amelyeket szobraim reprezentálnak.
A vizsgált és feldolgozott mozgásforma- és folyamat olyan aspektusa a szobrászatnak, amely kevésbé dominánsan jelenik meg a szakon. Talán hozzájárulok ahhoz, hogy szobrászi kutató munkám eredményeit felhasználva, tágabb lehetőségeket kínálva a diákok számára, még teljesebb körű lehessen az oktatás.
Alkatomnál és koromnál fogva dinamikus, energikus egyéniség vagyok, a diákokkal könnyen megtalálom a közös nyelvet.
Ambícióim arra ösztökélnek, hogy továbbadjam azt a tudást és szellemiséget, amelyet mestereimtől kaptam, és amit az Epreskert szellemi műhelye nyújtott számomra.
Sokoldalú művészként számos anyaggal, technikával dolgoztam már és mindig kísérletező attitűddel közelítek a felmerülő problémák megoldásához. Ezt a hozzáállást szeretném átadni a hallgatóimnak, merjenek bátran kísérletezni, sajátos nézőpontból megközelíteni egy-egy problémát, mindemellett sajátítsák el a szobrászat mesterségének alapvető fogásait, mindezt elhívatással, tudatosan, pozitív hozzáállással, energikusan tegyék, hogy meghozza a várt eredményt.

Osztályvezető tanárként alkalmam nyílik az évek alatt fokozatosan kialakult elgondolásaim alapján felépíteni a tanmenetet, amely a hallgatókkal folytatott közös, némileg kutató jellegű munkára épülne, amelynek eredményeképpen alaposabban megismernék magukat, megértenék a világgal való viszonyukat, elmélyednének egy-egy problémafelvetés indukálta megközelítési lehetőségek elemzésébe, végül, ha mindez sikerül, megszólaljanak saját hangjukon.
Az alapvető szobrászati felvetések mellett több specifikumban is ki szeretném próbálni oktatási módszeremet, amely lassan építkezve, remélhetőleg hosszútávon meghatározza majd az osztály karakterét.
A jövőben négy különböző tematikát tervezek kiemelt jelleggel érvényesíteni a szobrászat mesterségének elsajátítása során. A már említett másodéveseknek szánt feladat után harmad- és negyedévben a következők közül választva folytatódna a már egyénre szabott program:

1. Hagyományos, elfeledett technikák kortárs szobrászatban való alkalmazása.
2. Figurativitás a kortárs szobrászatban
3. A transzcendens mint a szobrászat tárgya a Természet–Ember–Művészet hármasában vizsgálva
4. Mozgás a szobrászatban.

Az első három tulajdonképpen az általam megadott habilitációs témákat öleli fel, amely témák jelenleg leginkább érdekelnek és szeretnék mélyebben foglalkozni velük, a negyedik pedig a doktori időszak alatt vizsgált és a tézisben alaposabban kifejtett tematikát aktualizálja illetve a konkrét precesszáló mozgáshoz képest kiszélesítve azt, tágabb értelmezésben dolgozná fel a mozgást, nyitottan kezelné annak plasztikai, akár határterületen történő megragadását.
Az ötödévesek szinte kizárólag a diplomamunkájuk tervezésén, előkészítésén, kivitelezésén dolgoznak egész évben, amely remélhetőleg összegzi azokat a felismeréseket, tapasztalatokat, útkeresési fázisokat, amelyeket az egyetemi képzés alatt éltek meg, és mindezen szellemi és fizikai eredményeket artikulált formában valósítják meg. Természetesen nagy hangsúlyt fektetek a diplomadolgozat összeállításában való közreműködésbe, hogy mindenki a lehető legmagasabb szinten fogalmazza meg gondolatait.

Nemcsak az osztályt, hanem az egész tanszéket illetve más tanszék hallgatóit bevonva tervezek egy olyan kurzus létrehozását – sajnálatomra, az új mintatantervbe idén nem sikerült végül beillesztenünk –, amely a társművészetekből számomra a legizgalmasabbat vonná be a szobrászi gondolkodásba. Zene-Tér címmel olyan kurzust képzelek el, amely különböző hangszereken játszó, eltérő zenei stílusokat képviselő zenészek meghívásával egy széles spektrumot tárna a hallgatók elé, akik ebből inspirációt merítve plasztikai kísérleteket folytatnának. A zenészek élményszerű, személyes jellegű előadásiban, kötetlenebb beszélgetések alkalmával a zenéhez való viszonyukat, egy konkrét hangszerhez való vonzódásukat tárnák fel. Elképzelésem szerint ezek az eltérő karakterrel bíró beszámolók olyan impulzusokat adnának a szobrász hallgatóknak, amelyek fontos motivációs erőként működnének izgalmas szobrok létrejöttében. Kéthetente tartanánk egy-egy meghívott zenész előadásával egybekötött beszélgetést az első félévben, majd a második félévben, ennek szobrászi feldolgozása zajlana egyéni konzultáció keretében, amelynek során konkrét szobrok, tárgyak, szobor-hangszerek készülnének, akár több alkotó együttműködésével is.
Ez a zenei úton történő ráfókuszálás, tulajdonképpen párhuzamba állítható a szobrász egy-egy anyag, technika, plasztikai gondolkodás felé való vonzódásával, amely sajátosan alakítja ki az egyéni utat.

Nagyon fontosnak tartom a hagyományos, korszerű technikák, szemléletmódok elsajátítása mellett azt is, hogy különböző léptékekben is tudjanak gondolkodni és megfelelő arányban, kisebb, nagyobb tömegekkel is tudjanak (bánni) dolgozni a hallgatók, így a kisplasztika méret mellet a köztéri lépték sajátosságaival is szeretném megismertetni őket. Mindezt annak érdekében, hogy legyen fogalmuk arról, milyen hatása is van a különböző léptékeknek akár például a belső arányokra, hogyan állítható megfelelő kontextusba a szobor a környezetével, hogyan lehet megfelelni a különböző elvárásoknak és milyen alapvető problémákra kell felkészülni, amelyek a mű volumenéből adódnak.

Meghatározónak tartom a nyári művésztelepek szerepét mind a hallgatók mind az oktatók szempontjából, hiszen ezek alkalmával egy egészen más együttműködés, együtt gondolkodás lép életbe. Az intenzív, hetekig tartó közös munka alkalmával olyan aspektusok is megjelennek, amelyek az évközben zajló, nagyrészt csak a délelőtti órákra szorítkozó műtermi munka során nem kerülnek felszínre. Ezek közül talán a legfontosabb az egy-egy munkára koncentrálódó folyamatos figyelem, amely máshogy szervezi és értelmezi a ráfordított időt, energiát az alkotó részéről, hiszen ez az intenzitás egy egészen más léptéket határoz meg, szinte akkumulálja az egész éves alkotás közben lezajló elmélyült állapotot.
Már a diploma megszerzése után közvetlenül mint oktató tapasztalhattam meg ezt a speciális viszonyrendszert. 2000-ben a Vajdaságban megrendezésre került „TAKT”, illetve 2001-ben a „StandART Multiplex” elnevezésű háromhetes nyári művésztelepeken szobrász kurzust tartottam magyarul és angolul, magyar (kárpátaljai, vajdasági) és szerb diákoknak. A műhely-programom alkalmazkodott az ottani korlátozott lehetőségekhez, amelyek azonban nem befolyásolták az elért eredményeket.
A művésztelepek közül kiemelném a 2012 óta a Szobrász Tanszékkel is együttműködő Zalaszentgróti Szobrász Szimpóziumot, amelynek 2001-es elindításában és első két művésztelepén én is részt vettem, azóta a Villa Negra Egyesület nyári szerveződése jelentős szimpóziummá fejlődött. A hármas összefogásban a helyi Önkormányzattal közösen a szobrász hallgatók számára is egy jól működő hellyé vált, jól kiaknázható lehetőséget kínál a kőfaragás megismeréséhez, a fejlődést elősegítő tapasztalat megszerzéséhez. Az elmúlt öt évben az elsős osztálynak tartottam ott kőfaragási gyakorlatot, 2017 nyarán már a felsőéves hallgatók munkáját is én irányítottam.
A következő feladatom a Farkas Ádám által elindított Nyárádszentsimoni művésztelep átvétele. Az Erdélyben található helyszínre 2017 nyarán le is utaztunk az osztály hallgatóival, ahol a konkrét munka mellett a művésztelep további sorsáról is egyeztettünk az ottani házigazdával, Mihály Zsolttal. Az osztály saját művésztelepén túlmenően egy jelentős külföldi oktatói bázis kialakítása a célom, ahol egy-egy tematika mentén szimpóziumszerűen képzelem el a szobrászati tevékenységet, más művészeti ágakkal való párbeszédet elindító együttműködés keretében. Erre vannak is ígéretes lehetőségek, remélem, sikerül élni is velük.

Ha sokszor szükségessé is válik, hogy általánosan, sokak számára egyformán érvényes megállapítások elhangozzanak (és ez valóban elengedhetetlen), véleményem szerint a művészet, szobrászat oktatása az ex katedra kijelentések helyett egy alapvetően másfajta diskurzust feltételez, mely a személyes konzultációt helyezi a fókuszba. Az egyedi és megismételhetetlen úgy tud kibontakozni és artikulálttá válni, ha nem általánosítunk legfeljebb addig, míg kiválik abból, utána az egyénre szabott utat kell egyengetni, amely eltér mindenkiétől. Ez a módszer a sablonossá válás, az ismétlődő jelenségek kikerülését eredményezi. Ezt próbálom szem előtt tartani az oktatás során, amely számomra is egy mindig friss állapotot remélhetőleg hosszútávon fenn tud tartani.

Az angol mellett franciául és olaszul is tanultam, amelyet korábban például itáliai utazásaim során fel tudtam használni, és amely – igaz, fejlesztésre szoruló – tudást a jövőben esetleg az Erasmus ösztöndíjjal érkező külföldi hallgatókkal való kapcsolatfelvételben kamatoztathatok.

Metodikára vonatkozó elképzelésem az évek alatt folyamatosan épült, fejlődött, úgy érzem, magas szinten meg tudok felelni az egyetemi docensi munkakörrel szemben támasztott elvárásoknak, szakmai követelményeknek, oktatói kihívásoknak.

Gyermely, 2018.02.28. 
Menasági Péter

Kutatás

Hagyományos, elfeledett technikák kortárs szobrászatban való alkalmazása

Az utóbbi években olyan témákkal foglalkozom, és olyan technikákkal dolgozom, amelyek fokozatosan távolodnak a városi kultúrától és egyre inkább a természet felé való orientációmat ragadják meg.

A város a civilizáció, kultúra csúcsa, de a vége is egyben, amelyben kiteljesedik, de ugyanakkor ki is merül – írja Titus Burckhardt a Kristály-Paradicsom című könyvében. Ez egy olyan fejlődés-változás, amely a természettől távolabb helyezi az embert, ám a kultúra révén egyúttal szellemi magaslatokba is ágyazza. Roppant magas szintű emelkedő tendencia is lehet, ha ez a kultúra organikusan alakítja az ember intellektusát.

Tíz évvel ezelőtt történt vidékre költözésemmel sem az volt a célom, hogy hátat fordítsak ennek a kulturális környezetnek. Ma is fontos része az életemnek, szobrász vagyok, tanítok a MKE Szobrász Tanszékén, olvasok, gondolkodom, írok, előadok, kiállításra, koncertre járok.

Az ember szellemi-fizikai egyensúlya fontos (lásd görög embereszmény), amelynek időbeli beosztása is van: télen a szellemi tevékenység jellemző, tavasztól őszig inkább a fizikai munka dominál, azáltal, hogy a kifelé fordulás a természet ébredése, kiteljesedése mentén aktivizálódik, míg a befelé fordulás (nem az ego felé, hanem az Isten, az Önvaló felé) pedig annak visszahúzódásával játszódik le.
A szoborkészítés során ez a két eltérőnek titulált irányultság egyszerre van jelen, annak során szervesen egyesül, ahogyan a kétpólusú világ az Egyben összeolvad, ahol megszűnik az elkülönültségük.

Az évek során egyre inkább mellőzni kezdtem a zajjal járó gépek használatát, a korábbi kőszobraim kivitelezésénél alkalmazott megmunkálási eszközöket (kőeszterga, gyémántos vágótárcsával ellátott flex, száraz- vizes csiszológép, koronafúró stb.), amelyek meghatározó szereppel bírtak az anyaghasználat és a formaalakítás során. A kiépített infrastruktúrát igénylő, a városi ipartelepekhez köthető tevékenységet fokozatosan felváltotta a hagyományos kézi szerszámok alkalmazása. A megmunkálás eltérő volta pedig hatással volt a készülő szobrok anyagválasztására, felépítésére, témájára, végső megformálódására is, amelyet vidéken, a természethez közeli életvitel is természetes módon alakított. Más irányba tolva érdeklődésemet, átformálta a gondolkodásmódomat, a szobrászi tevékenységhez való hozzáállásomat, a zavaróan zajos kivitelezés helyébe a csendben való alkotómunka lépett. Számos olyan munkát készítettem, amelyek már nem kemény kövekből, hanem különböző faalapanyagokból valósultak meg, amely váltás természetesen meghatározta a megmunkálás karakterét, ebből kifolyólag a szerszámhasználatot is (favésők, reszelők, balta, fűrész, vonókés, hornyoló stb.). Amennyiben arra esetleg a precíz kivitelezés elérése céljából szükség volt – nem zárva ki annak hasznosan integrálható lehetőségét –, asztalosipari megmunkálási módokat is alkalmaztam.
A tematika, az elképzelt kifejezésmód, az érvényre juttatandó szellemi tartalom megragadására leginkább megfelelő plasztika, tárgy, installáció kialakításánál még a mai napig meglévő, vagy mára már esetleg elfeledett, bognár-, bodnár-, asztalos-, és ácsmesterségben fellelhető famegmunkálási fogásokat, szerszámokat, technikákat kezdtem alkalmazni, ha szükség volt rá felkutattam, majd elkészítettem azokat. Rendkívül izgalmas kutatási folyamat ez, hiszen számos olyan véletlenül felbukkanó, intuitív elemet is tartalmaz, amely továbbgondolása, fejlesztése révén igen kreatív, szabad hozzáállást eredményez a tervezés és kivitelezés folyamatába való beépítése során.
Természetesen, nem az volt ezzel a célom, hogy az eredeti rendeltetése, eredendő alkalmazása szerint felelevenítsem eme hagyományokat, hiszen ezeket a mesterségeket javarészt ápolják, gyakorolják hagyományőrző kézművesek. Inkább azzal a tudatos viszonyulással közelítem meg mint egy adott kiindulási alapot, hogy átszűrjem magamon és a mai kor számomra nem túl ideálisan megmutatkozó benyomásain keresztül vizsgáljam meg, és ennek függvényében saját tapasztalataimként alakítsam át a kortárs szemléletmód egy lehetséges nézőpontjának meghatározásaként.
Sajátos, mai értelemben vett szobrászi érzékkel nyúlva ezekhez a fogásokhoz, és alkalmazva eme technikákat, olyan nyelvezet kialakítására törekszem, amely természetese módon, a gyökereit tiszteletben tartva igazodik a jelenlegi tendenciákhoz, a művészeti- és társadalmi életben meglévő paradigmákhoz.