Kutatás, oktatás
Tanári programom általános célja, olyan szellemileg emelkedett, szakmailag sokoldalúan képzett szobrászegyéniségek felkészítése, akik mind a klasszikus, mind a 20. sz.-i szobrászat tanulságait levonva, képesek ezen tanulságok alkotóhelyzetben történő alkalmazására, egyéni tehetség szerinti gazdagítására és meghaladására.
A szobrászati alapozó képzésben 11 év alatt szerzett tapasztalataimra hagyatkozva, olyan tematikához és metódushoz folyamodom, amely lehetővé teszi az alapozó képzésben már érintett, a kortárs szobrászat fő tendenciáival összefüggő mentális, formai és anyagi- technikai kérdések hosszabbtávú és elmélyültebb vizsgálatát.
Ezen tendenciák — figuralitás, absztrakció és konceptualizmus — alapos elméleti és gyakorlati tanulmányozása nélkül nem jöhet létre széles körű tájékozottság, „all–round” felkészülés, és szabad alkotótevékenység. Természetesen nem stílustanulmányokról van szó, hanem olyan meghatározó szobrászi szemléletváltások tudatosításáról, amelyek a jelenkori szobrászat tartományát a kőszobortól a hanginstallációig tágították.
Absztrakció és konceptualitás nem új jelenségek a szobrászat történetében. Pl. Polükleitosz Lándzsavivője egyszerre figurális, absztrakt és konceptuális mű. Figurális, mert embert ábrázol; absztrakt, mert az ember ideális képét ábrázolja és konceptuális, mert az ember ideális ábrázolásának törvényszerűségeivel, fogalmi-racionális megfontolásból, tudományos igénnyel foglalkozik (Kánon). Ezek a szemléleti formák a klasszikus műalkotásban komplex módon, a modern művekben polarizáltan vannak jelen.
Azon felismerés szerint, hogy a klasszikus szoborral kapcsolatban felvethető ”tartalom és forma egyensúly” az absztrakció esetében a forma, a konceptualizmus esetében a tartalom felé billen el, célszerűnek látszik az ábrázolás, akreáció és a fogalmiság problémáját kronologikusan, éves bontásban tárgyalni. (Megjegyzés: az I. évfolyam összevonva, közös alapozó képzésben vesz részt.)
II. évfolyam: Figuralitás. A szobrászat alapproblémája évezredeken át az emberábrázolás volt, így szobrászati oktatás nem képzelhető el természet utáni tanulmányok nélkül. A vizuális érzékenységet, a plasztikai képzetalkotás képességét és a reproduktív készséget fejlesztő, a formakincset gazdagító klasszikus stúdiumok nemcsak a figurális, hanem az absztrakt törekvések megalapozásához is elengedhetetlenek. Az a növendék, aki a látható valóság tükröző (naturalista), értelmező (realista), és átértelmező (expresszív) leképezésében eredményesnek bizonyul, várhatóan elvont szobrászi invenciók realizálásában is következetes, igényes és hiteles lesz.
A feladatok a klasszikus szobrászati műfajokra (portré, kisplasztika, dombormű, érem), különösen az életnagyságú, modell utáni tanulmányokra koncentrálnak.
III. évfolyam: Absztrakció és non-figurativitás. A 20. század egyik meghatározó vívmányaként a szabadság a mű-alkotás alapfeltételévé vált. Az autonóm kreativitás már nem visszatükrözi, hanem teremti tárgyát. A megszabadulás a tárgyias ábrázolás kötelezettségétől, a fogalmi-racionális interpretációt is relativizálja, hiszen, ha „minden tett újítás” (Kubler), nem rendelhetünk minden új tapasztalathoz már meglévő fogalmakat. A mű közvetlenül a formán, a vizuális élményen keresztül fejti ki hatását. A formateremtés korlátlan lehetőségei a képzelet felszabadítására, kísérletező hozzáállás kialakítására ösztönöznek. Az absztrakció elméleti és gyakorlati vizsgálata feltétlenül tanulságos mindenki számára, bármelyik szobrászati eljárás iránt érdeklődik is.
A tanév tematikai gerincét az organikus, a geometrikus, valamint a gesztus alapú spontán-improvizatív absztrakció képezi. A tömeg-, szerkezet- és héj típusú formaalakítás lehetőségeit, továbbá a szobor és gravitáció viszonyát vizsgáló feladatokhoz technikai- és anyagkísérletek kapcsolódnak.
IV. évfolyam: Konceptualizmus. A tautologikusan önmagát önmagával definiáló művészet korlátlan szabadságra formál igényt. Önreflexiója művészetelméleti kérdések tisztázására és állásfoglalásra késztet. Gondolatcentrikus, forma- és anyagközömbös szemlélete újfajta kreativitás, új eljárások szükségességét veti fel.
A szobrászat expanziós lehetőségeivel; vizualitás, fogalmiság és illusztrativitás viszonyával; a művészet demokratizmusának illetve elitizmusának kérdésével a „Terv” c. tematikus feladat foglalkozik. A tanév egyetlen adott feladata mellett, elsősorban a folyamatban lévő önálló hallgatói programok beteljesítése a cél.
V. évfolyam: Diplomaév. Folyamatos konzultáció a készülő diplomadolgozatról és diplomamunkáról.
Az egyes tanulmánycsoportok extenzitása és intenzitása az adott hallgató választásának, egyéni orientációjának, ambíciójának és elért eredményeinek függvényében rugalmasan változhat. Ezen ismeretanyag készségszinten történő elsajátítása a diplomamunka esedékességének idejére az egyéni út szabad, ugyanakkor felelős megválasztását teszi lehetővé.
A fentiek megvalósítását a szükséges tanári és a lehetséges hallgatói kezdeményezés 8 szemeszter alatt végbemenő arányváltásával képzelem el. A szükséges tanári kezdeményezés: közös és személyre szabott feladatok, előadás, javasolt irodalom, konzultáció, korrektúra, számonkérés. A lehetséges hallgatói kezdeményezés a személyes elképzeléseket, terveket, preferenciákat jelenti, melyekhez a tanmenet évről évre növekvő teret biztosít. A tanár által adott feladatok fokozatos csökkentése, a hallgatói önállóság elősegítését szolgálja. A pedagógia célja az önállóságra nevelés, ezért a hallgató önállósodása lehetőség és elvárás egyben. Ez az önállóság az V. évben a diplomaterv, a diplomadolgozat és a diplomamunka elkészítésével teljesedik ki, amikor a tanár szerepe már „csak” a konzultációra és a korrektúrára korlátozódik.
Célom, személyre szóló lehetőséget és támogatást biztosítani a hallgató autonóm alkotóegyéniségének és jelenkorunkkal adekvát szobrászi álláspontjának kialakításához.