bezárás

Rozmann Ágnes DLA

egyetemi docens
Tervezőgrafika Szakirány

Kutatás, oktatás

OKTATÁS

Miközben egy felnőtt ember számára is kezelhetetlen mennyiségű új, ismeretlen tudásterület, információ, megoldásra váró probléma, adat és inger zudul ránk a külvilágból, közoktatásunk egymástól elszigetelt feladatkörök megoldásának elsajátítására, különálló információszigetek frontális megtanítására épül. Az emberiség tudásvilág-térképének utcajegyzékét kéri számon a tanulóktól ahelyett, hogy a térképolvasás készségét biztosítaná számukra. Ezért az egyetemre frissen felvett hallgatóknak először azzal kell megbarátkozniuk, hogy a felsőfokú oktatás során nem kész recepteket fognak kapni azoknak a feladatoknak és kihívásoknak a megoldására, amelyekkel most hallgatóként, később pedig majd diplomázott alkotóként találkoznak öt, tív vagy húsz év múlva. A szakmai oktatás kezdeti szakaszának legfontosabb része annak megmutatása, hogyan lehet megközelíteni egy összetett feladatot, mi módon lehet nekiindulni egy addig ismeretlen tudásterület feltárásának, hogyan lehetséges az egyén számára leginkább megfelelő munkamódszer és alkotói út megtalálása a kötöttségek között. Ezekhez, a tervezési feladatokon keresztül fejlesztett készségekhez tudnak kapcsolódni a konkrét szakmai ismeretek, lépésről lépésre.

OKTATOTT KURZUSOK

Tervezőgrafika műtermi gyakorlat, első évfolyam, osztályvezető tanár  
Művésztelepi gyakorlat, második évfolyam
Komplex tervezési gyakorlat, negyedik évfolyam

HALLGATÓK PÁLYÁZATI SIKEREI

az oktatott kurzusok keretében készült munkákkal

MŰVÉSZTELEPI GYAKORLAT, második évfolyam
 

BOGNÁR NÓRA, CSÁSZÁR VERONIKA, DERCZBACH DÓRA, GOMBOS ÁGNES, MÓDOS MELINDA,
PESZLEG KATA és SVED ANGELINA munkái beválogatásra kerültek a kiállításra, Calanca Biennial 2021, Nemzetközi plakátpályázat, Calanca, Svájc

DALLOS FANNI, DERCZBACH DÓRA, MÓDOS MELINDA és SVED ANGELINA munkái beválogatásra kerültek a kiállításra
Resisting Disinfodemic, International Poster Competition under the Honorary Patronage of Unesco, International Poster Biennale in Warsaw, Student Competition, Varsó, Lengyelország (2020)

TERVEZŐGRAFIKA MŰTERMI GYAKORLAT, első évfolyam
 

ROHONCZI SZILVIA, a pályázat győztese
BANDL LUCA és ECSEDI ZSÓFIA, II. helyezés
Word Wide Graphic Designers diákszekció emblémájának megtervezésére kiírt meghívásos nemzetközi pályázat, 14 ország tervezőgrafikus hallgatóinak részvételével, Jakarta, Indonézia (2021)

BANDL LUCA és MÉNESI KRISTÓF, III. díj
GÖDRI APOLKA és VISNYAI ZOLTÁN, dícséret
Memories of Hungary cégcsoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében megvalósult tervezőgrafikai pályázat (2021)

VISNYAI ZOLTÁN, dícséret
Magyar Képzőművészeti Egyetem honlapjának megtervezésére kiírt tervezőgrafikai pályázat (2021)

MÉNESI KRISTÓF, zsűri különdíj
ECSEDI ZSÓFIA, GÖDRI APOLKA, ROHONCZI SZILVIA és VISNYAI ZOLTÁN munkái döntőbe kerültek
2020-ban kiírt Cupler© Művészeti Pályázat (2021)

DALLOS FANNI a 2020-ban kiírt pályázat győztese
Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíj plakátpályázat (2021)

ECSEDI ZSÓFIA és FELLEGI NÓRA, dícséret
Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont logotípiájának és honlapjának megtervezésére kiírt pályázat (2020)

ÜVEGES MÁTÉ, I. helyezés
PESZLEG KATA, III. helyezés
BODA LÁSZLÓ BERTALAN, KALMÁR CSENGE és KULCSAR CSABA munkái beválogatásra kerültek a kiállításra
OPLA Projekt, Állatmesék pályázat és kiállítás, Szimpla Kert, Budapest (2020)

SOPHI MAGALASHVILI, közönségdíj
BODA LÁSZLÓ BERTALAN, BÓDOR GERGŐ ÁDÁM, CSÁSZÁR VERONIKA ANNA, DERCZBACH DÓRA, DEZSŐ ÁRPÁD, GOMBOS ÁGNES, KALMÁR CSENGE, KULCSÁR CSABA MÁRTON, MÓDOS MELINDA, PESZLEG KATA, és SVED ANGELINA – munkái döntőbe kerültek
Cupler© Művészeti Pályázat (2019)

SOPHIE MAGALASHVILI, I. díj
DRABIK ANNA, dícséret
Memories of Hungary cégcsoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében megvalósult tervezőgrafikai pályázat (2019)

TŐRINCSI KRISZTIÁN a pályázat győztese
Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíj plakátpályázat (2019)

LACZKÓ RÉKA és BOGNÁR NÓRA, szakmai fődíj
Te mire költenéd az EU pénzét? plakátpályázat, Transparency International Magyarország (2018)

JUHÁSZ KLAUDIA és POTHÁRN JÚLIA közös munkája, I. díj
NAGY REBEKA MIRA, II. díj
FUTURE NOW Design Konferencia arculatának megtervezésére kiírt pályázat, Magyar Design Kulturális Alapítvány (2018)

HORVÁTH GYŐZŐ és POTHÁRN JÚLIA, különdíj
Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíj plakátpályázat (2018)

JUHÁSZ KLAUDIA plakátja beválogatásra került a kiállításra
ANFACHEN AWARD nemzetközi plakátpályázat, Tolerancia (2017)
http://www.anfachenaward.de/en/gewinner-2017

HORVÁTH GYŐZŐ, közönségdíj
NAGY REBEKA MIRA munkája döntőbe került
Nekem az EU… című plakátpályázat, Transparency International Magyarország (2017)

SÁROSI DÁNIEL, díjazott logóterv
I need coffee című Bravos pályázat (2017)

EGED ENIKŐ és UMLAUF ADRIENN munkái döntőbe kerültek, a legjobbnak ítélt tíz közé
Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa, arculatervezési pályázat (2017)

EGED ENIKŐ, GYŐRFI ZSÓFI és STOCKER ALÍZ munkái döntőbe kerültek
Szekszárdi borvidék arculatára kiírt tervezőgrafikai pályázat (2016)

KIRÁLY PÉTER, I. díj
LIBER ZSOLT, II. díj
87. Ünnepi Könyhét plakájának megtervezésére kiírt pályázat (2016)

KEZES ZSÓFIA, I. díj 
Magyar Takarékszövetkezeti Bank bankkártya-család tervezésre kiírt pályázata (2015)

KOLONUSZ JÁNOS, a pályázat győztese
Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíj plakátpályázat (2015)

HOFFMANN TAMÁS BOLDIZSÁR munkája a legjobb tíz között
CÉGÉR A JÓ BORNAK alkotói pályázat (2014)

MÁTÉ DÁNIEL a pályázat győztese
Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíj plakátpályázat (2014)

FERENCZI BARNA munkája a legjobb tíz között
CÉGÉR A JÓ BORNAK alkotói pályázat (2013)

BALLA CSÖNGE a Szia Szimba és Cibezz kategória győztese
CIB BANK, bankkártyatervezési pályázat (2013)

PELTÁN-BRÓSZ ROLAND a Gold hitelkártya kategória győztese
CIB BANK, bankkártyatervezési pályázat (2013)

LAKOSI RICHÁRD munkája a díjazottak között
Jásdi Pincészet címketervezési pályázat (2012)

LABOCZ ZSÓFIA, III. díj
BÉRES BRIGITTA, SZALAY MAYA és THURY LILI, különdíj
BOSNYÁK MÁTYÁS és FECZKÓ ZSUZSA, dícséret
XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferencia
WÜRTH szekció, Művészetek és környezet (2012)

KECSKÉS JUDIT, II. díj
MAGYAR POSTA Generációk közötti szolidaritás bélyegtervezési pályázata (2012)

SZABÓ BETTINA, II. díj
KAFF-parafrázisok, a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál plakátpályázata (2011)