bezárás

Dr. habil. Sólymos Sándor Ybl díjas építész

egyetemi docens
stratégia rektorhelyettes, tanszékvezető
Képzőművészet-elmélet Tanszék

Kutatás, oktatás

1990-től adom elő a Magyar Képzőművészeti Egyetemen az „Építészettörténet” (három kronologikus és egy értékszempontú – 20. Századi – szemeszter) és a „Kortárs építészet – műelemzés” (két értékszempontú szemeszter) tárgyat.

  •  Építészettörténet-I. Az építészet kezdeteitől a Római Birodalom bukásáig.
  •  Építészettörténet-II. A korai középkortól a reneszánsz végéig.
  •  Építészettörténet-III. A barokktól a 20. Századig.
  •  Építészettörténet-IV. A 20. Század építészete, régiók, iskolák.
  •  Kortársépítészet-I. A közelmúlt és a jelen fontosabb építészeti tendenciái, iskolái.
  •  Kortársépítészet-II. Hazai és nemzetközi trendek, sztárok fontos művek.

Ezt a tevékenységet nem szimplán technikai, mérnöki vagy kulturális érdekességek történeteként, vagy a művészettörténet egy szűkített verziójaként művelem.

Pedagógiai céljaim elsősorban – akár az elmúlt korok és más térségek, akár a jelen és a szűkebb kulturális terünk vonatkozásában – olyan hasznos reflexiók, ismereti tartalékok, szemlélet és módszertan átadása, melynek segítségével a mindenkor és mindenhol volt és meglevő emberi civilizáció és kultúra megérthető, azonosítható és össze nem téveszthető jellemzői elválnak más tér/időbeli minőségektől. Értelmezésemben e művelődéstörténeti és civilizációelméleti módszertannak az illusztrációs anyaga – a civilizáció, a kultúra foglalata – az építészet. Az építészetet az aktuális emberi önértelmezés lenyomatának tekintem. A kurzusokban más távoli korok és más távoli térségek építészete épp úgy, mint a jelen és a közeli térségek építészete kulturális fenoménként jelenik meg. Az építészet, sajátosan kialakított interpretációs, és (az építészetről való gondolkodás) módszertani közegében veszi fel azokat a minőségeket, melyek révén a hallgatóság számára az ismeretek megszerzésében a legalkalmasabban lehet jelen. A mindenkori, mindenholi építészet a civilizációs, kulturális önértelmezés látható bizonyítéka, kulturális fenomén, aminek értelmezése/elemzése szellemi erőfeszítéseket és intellektuális attitűdöt feltételez. Ekként az előadások során (és a kurzus jegyzetei révén) a hallgatók az átadott ismereteken túl módszertani mintát, segédletet, kvázi intellektuális térképet kapnak a saját művészi tevékenységük akár a későbbi tanítási tevékenységük jobb műveléséhez.

A vizuális környezet „leolvasását”, nem racionális módszernek, hanem gyakorlat révén kifejleszthető érzéknek tekintem. Ennek az érzéknek, ennek az önreflexiós képességnek a kiművelését tartom a leendő művészek számára a legfontosabbnak és ehhez vezető út a rendszerezett történeti és/vagy regionális művelődéstörténeti, kortárs-építészeti ismeretek átadása révén biztosabban járhatóvá tehető. Ars poeticám: „Az építészetben való jártasság tapasztalatai az önismeretben való jártasság tapasztalataivá konvertálhatók”.